Nekem F. Várkonyi Zsuzsa az édesanyám volt, és ebből adódóan az általa írt történetek és pszichológiai tanítások egészen kisgyerek korom óta velem voltak és vannak; életem részét képezik. Ezek mentén nevelt engem is és váltam azzá emberként, aki vagyok. Saját életében mindig arra törekedett, hogy klinikai pszichológusként másokat segítsen önismeretük mélyítésével, önkifejezési képességük fejlesztésével, és saját életük ’Sorskönyvének’ elfogadásával ill. átprogramozásával. Az ezen az oldalon található könyvei valóban generációkat és milliónyi embert segítettek saját életüket picit jobban megérteni és kapcsolataik minőségét javítani.
F. Várkonyi Zsuzsa emlékének tiszteletére ezen oldallal célom, hogy továbbra is segíthessem azon kedves érdeklődőket, akik e könyvek segítségével szeretnének mélyebb önismeretre és saját életük összefüggéseire picit másként rálátni. Coacként és felnőtt emberként merem állítani, hogy minden könyve valamilyen módon hozzátesz életünk megértéséhez, és noha anyukám már valahol a felhőkből néz le ránk, tudom, hogy ugyanolyan örömmel drukkol mindannyiunknak, ahogy tette azt életében is mindig, mindenkinek. A könyvekre kattintva tudod őket megvásárolni a különböző könyvesboltokban.
Rövid ismertető
– Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet?
– Milyen belső program irányítja tetteink zömét?
– Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat?
– Valóban magunk írtuk-e meg életünk tervét?
– Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a beprogramozott csapdáktól?
Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó közreműködését. Ebben a könyvben F. Várkonyi Zsuzsa sokéves önismeret-tanítási tapasztalatát összegzi nemcsak a segítő foglalkozású szakemberek, hanem az érdeklődő laikusok számára is.
Az olvasó megismerkedhet a tranzakció-elemzés alapjaival és jó néhány olyan gondolattal, melyek e tanítás-tanulás során születtek, és bizonyultak sokak életében helytállónak és hasznosnak.
A Tanulom magam F. Várkonyi Zsuzsa Kulcslyuk Kiadónál megjelenő életműsorozatának első kötete.
Rövid ismertető
„Már százszor megmondtam…” – hangzik el nap mint nap sok-sok családban. Vajon mi az oka, hogy a „megoldással” akkor is újra és újra próbálkozunk, ha nyilvánvalóan hasztalan?
Ennek megértéséhez segít hozzá az a sok tapasztalat, mely a világ különböző tájain dolgozó pszichológusok megfigyeléseiből épül lassacskán rendszerré. Ezekből tudjuk, közléseinknek fontos háttérüzenete lehet: szándékot, indulatot, érzelmet rejtenek, s ezt a másik fél – már a kisgyerek is – pontosan érzékeli. Csakhogy mindaddig ő is ilyen kendőzött formában reagál, míg nem kap szavakba öntött eligazítást – éspedig nem a tennivalóiról, hanem a másik érzéseiről, igényeiről.
A pszichológusi tapasztalat szerint minden ép értelmű, egészséges személyiségű ember megtanítható saját, eddig nem vállalt érzelmei felismerésére és megfogalmazására. Ehhez kíván gyakorlati segítséget nyújtani a szerző a kommunikációkutatás, a tranzakcióelemzés és a szociálpszichológia sok fontos eredményének bemutatásával.
Rövid ismertető
Aki gondolkodik, annak változnak is a gondolatai. Időről időre az érdeklődése is. Mindig jöhetnek újdonságok, amelyek eltérítenek a korábbi irányoktól. Ahogy végignéztem, mi mindenről gondolkoztam az elmúlt években, meglepett, mennyire tarka kép alakult ki. Ezeket a sokszor nagyon különböző témákat és megközelítéseket tettem egymás mellé ebben a kötetben. Mikor dől el, mi lesz a sorsunk? Mi mindent befolyásolnak a születés körülményei? Mit mond a tranzakcióelemzés életünk alakulásáról? Mik azok a szülői terhek, melyek soha nem moshatók ki lelkünkből? Mit nyertünk és mit vesztettünk az informatika betörésével? Hogyan segíthet az emberséges kapcsolatkezelés a versenyszféra könyörtelen világában? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel találkozhatnak olvasóim e kötetben. F. Várkonyi Zsuzsa
Rövid ismertető
„Hasonlóan a Sors és sérülés című kötetemhez, ez a gyűjtemény is több tanulmányból áll. Némelyik a korábbiaknál messzebbre tekint, mert az évek múlásával egyre több terület kezdett érdekelni. Most is több írás foglalkozik a személyiség alakulását befolyásoló korai hatásokkal, a szülők és más fontos felnőttek áldást vagy átkot hozó működésével. De ma már nem hiszem, hogy minden adottságunk megmagyarázható lenne életrajzunkból.
Egyre jobban meggyőz az a tapasztalatom, hogy rengeteg dolgot hozunk magunkkal; hogy van alkatunk; hogy vannak sokgenerációs örökségeink, melyeknek legtöbbször nem vagyunk tudatában; hogy nemünk ugyanúgy megszabja ezerféle lelki adottságunkat, ahogy kulturális örökségeink is behatárolnak. Emellett egyre inkább foglalkoztatnak mai társadalmi kérdések, átfogó dilemmák az emberiség működésmódjáról vagy a tudománytalannak minősített tudás mibenlétéről. Ilyen irányokba is elkóboroltak gondolataim az elmúlt évek során, amint nemcsak terápiás tapasztalataim és késői tanulási élményeim, hanem olvasmányaim is egyre erősebben csillantottak fel számtalan ide tartozó tényt.”
Rövid ismertető
Miként formálják személyiségünket és életutunkat szüleink tudatos és tudattalan elvárásai? Hogyan érvényesül mindennapjainkban a sorskönyvi előírások parancsoló ereje? Miért megyünk bele olyan pszichológiai játszmákba, amelyek újra meg újra csak csalódást, vereséget, megaláztatást gyűjtenek be nekünk? Mi állhat a teljesítménykényszer, a kontrollmánia, a zsarnoki viselkedés vagy éppen a túlalkalmazkodó magatartás, a nemet mondásra való képtelenség hátterében? Miért menekül valaki az intimitás elől? Hogyan termeli egy család mindig újra a sikert vagy a kudarcot? Miért választ magának valaki ismételten alkoholista vagy bántalmazó partnert, miközben éppen ezt a típust akarná elkerülni?
Hazánk egyik legkedveltebb pszichológusa, F. Várkonyi Zsuzsa hat éven át, több mint kétszáz alkalommal beszélgetett Bódy Gergővel a Klubrádió Kontakt című műsorában. Ez a kötet, mely harminchat beszélgetés anyagát tartalmazza, szerteágazó témákon keresztül azzal az alapvető kérdéssel foglalkozik, hogy gyerekkori tapasztalataink miként alakítják felnőttéletünket, kapcsolatainkat, és milyen lehetőségeink vannak, ha változtatni szeretnénk a rossz beidegződéseken
Rövid ismertető
A szerző legújabb könyve nem egy hagyományos értelemben vett felvilágosító könyv. Inkább gyerekeink szexuális neveléséről szól, ami valójában egy hosszú, évekig tartó folyamat, nem egy páralkalmas beszélgetés, amit olyan sokan gondolnak, s amely végeztével a szülők szívéről egy nagy kő gördül le, és nyugodtan dőlnek hátra a székükben azzal az érzéssel, hogy „Na, ezen is túl vagyunk!”.
Rövid ismertető
Hasonlóan az először 2008-ban megjelent „Sors és sérülés” című kötetemhez, ez a gyűjtemény is több tanulmányból áll. Némelyik a korábbiaknál messzebbre tekint, mert az évek múlásával egyre több terület kezdett érdekelni. Most is több írás foglalkozik természetesen a személyiség alakulását befolyásoló korai hatásokkal, a szülők és más fontos felnőttek áldást vagy átkot hozó működésével. De ma már nem hiszem, hogy minden adottságunk megmagyarázható lenne életrajzunkból. Egyre jobban meggyőz az a tapasztalom, hogy rengeteg dolgot hozunk magunkkal; hogy van „alkatunk”; hogy vannak sok-generációs örökségeink, melyeknek legtöbbször nem vagyunk tudatában; hogy nemünk ugyanúgy megszabja ezerféle lelki adottságunkat, ahogy kulturális örökségeink is behatárolnak. Ilyen irányokba is elkóboroltak gondolataim az elmúlt évek során, amint nemcsak terápiás tapasztalataim és késői tanulási élményeim, hanem olvasmányaim is egyre erősebben csillantottak fel számtalan idetartozó tényt.”
Rövid ismertető
A televízió Családi kör című műsorában a két pszichológus azt fejtegette: mit kell a szülőknek tenniük, hogy megtanítsák gyermekeiket önálló felnőttekké válni. A legfontosabb, amit anya és apa tehet, hogy megosztja élményeit gyermekeivel, élményközösségben él velük, így értik meg egymást, és így nyílnak meg egymás gondolata előtt.
Ennek a könyvnek ez a mondanivalója.
Azt ajánlja a szülőnek, hogy próbáljon meg tapintatos, nyitott élményközösséget teremteni a gyerekkel. Bízzék benne: őszinteségére a gyerek őszinteséggel fog felelni.
Kisebb írások,
amelyek több-szerzős kötetekben szerepelnek:
Rövid ismertető
Az ember természetes vágya, hogy kibontakoztassa magából lehetőségei maximumát, és minél teljesebb életet éljen. Önmegvalósító személyiségek példáiból láthatjuk, milyen határtalan távlatok állhatnak előttünk, mi mindenre válhatunk képessé akár a nehéz, hátráltató körülmények dacára is. Erik H. Erikson óta tudjuk, hogy születésünktől halálunkig fejlődünk, és ezen az úton minden szakasznak megvannak a maga sajátos feladatai és elkerülhetetlen krízisei. Ha ezeket a szakaszokat jól sikerül megoldanunk, akkor – minden problémával, nehézséggel együtt is – fokozatosan kiteljesedő életpályát futhatunk be, békés, elégedett lezárással. Ha nem, akkor személyiségünk fejlődése megreked. A pszichológia és a spiritualitás komoly segítséget jelenthet abban, hogy egy-egy elakadásunkból tovább tudjunk lépni, és önmagunk fejlesztése, megvalósítása, akár meghaladása révén elérjük azokat a céljainkat, amelyekért igazán érdemes élni – sőt, azokat a távlatokat is, amelyekről talán még nem is tudunk. A kötetben a magyar pszichológia négy nagy hatású egyénisége ad ízelítőt ebből a hatalmas és hihetetlenül izgalmas témából.
Rövid ismertető
Segít megérteni és kezelni a szülő-gyermek kapcsolatban felmerülő konfliktusokat, szakértői tanácsokkal és gyakorlati útmutatásokkal.
Rövid ismertető
Eric Berne, a világhírű pszichológus figyelt fel arra, hogy a legtöbb ember életében sorozatosan ismétlődnek bizonyos kudarcos események, amelyek olyan szabályszerűen zajlanak le, mintha csak egy sportág vagy társasjáték előírásait követnék. Ezért nevezte el ezeket játszmáknak. Hamarosan azt is észrevette, hogy az „áldozat” érdekes módon maga is aktívan dolgozik a kudarcos folyamat továbbgörgetésén – egészen a zárójelenetig.
Életünket tehát gyakran egyáltalán nem a józan ész vezérli, hanem valami mögöttes program, amely gyakran csak fájdalmat, veszteséget és kudarcot gyűjt be számunkra. Némi figyelemmel azonban tetten lehet érni a mintázatokat, és meg lehet érteni, hogy azok hogyan és miért alakulhattak ki. Ha pedig megértettük saját működésünket, akkor változtatni is tudunk. Önmagunkon és a kapcsolatainkon is, ugyanis a játszma csak akkor folytatható, ha mindkét partner vállalja a rá kiosztott szerepet. Ha az egyikük nem vállalja: a játszma véget ér.
A Nyitott Akadémia-sorozat e kötetében négy neves hazai pszichológus igyekszik megfejteni, miért ragaszkodik belső rendezőnk egy-egy adott dramaturgiához, és milyen módszerek segítségével javíthatunk a számunkra fontos, ám nem elég jól működő emberi kapcsolatainkon.
Rövid ismertető
Segít megérteni a szülő-gyermek kapcsolat bonyolultságát és hatásait az életünkre, miközben gyakorlati tanácsokat is nyújt.
Rövid ismertető
Megismerkedünk, egymásba szeretünk, és eldöntjük, hogy megpróbáljuk együtt az életet. Úgy tűnik, teljesen tiszta lappal indulunk, hiszen ez egy új kapcsolat, úgy alakítjuk, ahogy csak szeretnénk. Ráadásul tele vagyunk lelkesedéssel, bizakodással, egymás iránti pozitív érzésekkel. Hamarosan mégis azon kaphatjuk magunkat, hogy ez a kapcsolat is kezd úgy alakulni, mint az előzőek – sőt, működése gyanúsan hasonlít arra is, amit hajdan otthon, a saját származási családunkban láttunk.
Érdemes tisztában lennünk azzal, hogy párkapcsolataink alapmintáját – vagyis azt, hogy miként kötődünk a társunkhoz, hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan kommunikálunk vele – a gyermekkorunkból hozzuk magunkkal. Mi is és a társunk is egy-egy „alapcsomaggal” érkezünk a kapcsolatba, és viszonylag hamar kiderül, hogy mély bevésődések határozzák meg közös életünket. Gyakran meg sem tudjuk indokolni, hogy egy adott helyzetben miért érzünk és viselkedünk éppen úgy, ahogy, mert számos automatikus, spontán válaszunk nem más, mint régi sérüléseink visszhangjai.
Az is lehet, hogy mindezzel már valamelyest tisztában vagyok, és kijelentjük: mi biztosan nem leszünk olyanok, mint a szüleink, nem úgy fogunk bánni egymással, mint ahogy ők tették. A tudatos elhatározás azonban önmagában kevés a tudattalan minták átírásához, és azzal, hogy megmondjuk, mit nem akarunk lemásolni, még nem tettünk egy lépést előre. Tovább az vezet, ha azt is megfogalmazzuk és kidolgozzuk, mit teszünk helyette.
A minket nem segítő minták felülírása komoly, olykor hónapokig-évekig tartó lélektani munkát igényel – de lehetséges! A múltból megérkezhetünk a jelenbe, ahol végre nem a hosszú évekkel vagy évtizedekkel korábban történt események, hanem az adott helyzet, az aktuális pillanat határozza meg érzéseinket és viselkedésünket.
Rövid ismertető
Vajon mi minden rejlik bennünk, amiről nem is tudunk? Miként találhatunk rá belső erőforrásainkra életünk nehéz helyzeteiben? Hogyan hozhatunk ki magunkból többet, léphetjük át korlátainkat, és juthatunk el a legjobb lehetőségeinkig? Miképp képviselhetjük önmagunkat, saját értékeinket és érdekeinket úgy, hogy ezzel ne tegyük tönkre a kapcsolatainkat, és tiszteletben tartsuk a másik ember értékeit és érdekeit is? Hogyan szolgálhatjuk jól egymás életét? Ebben a kötetben (mely a korábban megjelent Belső utakon című könyv folytatása) ezeknek a kérdéseknek a nyomába eredünk, nagyszerű szellemi útitársak irányításával.
Tizenegy évvel ezelőtt indult útjára a Nyitott Akadémia sorozat, mely azóta a legismertebb magyar pszichológiai előadásfolyamként az egész országot behálózza, sőt, immár határainkon is túlnyúlik. Alkalmakat teremt arra, hogy a közönség személyesen is találkozhasson a legkiválóbb hazai szakemberekkel és gondolkodókkal, és velük együtt töprenghessen a hétköznapok érdekes lélektani kérdésein.
E gyűjteményes kötetben tizenegy különösen izgalmas előadást válogattunk össze az elmúlt évek gazdag terméséből. A könyv két nagyobb részre tagolódik: első felében az önmagunkhoz vezető ösvényeken indulhatunk el Almási Kitti, Bagdy Emőke, Orosz Katalin, Popper Péter, Szendi Gábor és Pál Ferenc vezetésével, második felében egymáshoz léphetünk közelebb Böjte Csaba, Ranschburg Jenő, Beata Bishop, F. Várkonyi Zsuzsa és Vekerdy Tamás segítségével. Az utak pedig végül összeérnek…
Rövid ismertető
Rövid ismertető
A Pszinapszis-Budapesti Pszichológiai Napok évente megrendezett, országos, pszichológiai témájú tudományos és kulturális rendezvény. Célja a pszichológiai kultúra megismertetése, elfogadtatása és népszerűsítése.
E tanulmánykötetben a Pszinapszis Párkapcsolatok témakörében elhangzott előadásait olvashatjuk.
Rövid ismertető
A kötet az immár hatéves Mesterkurzus rendhagyó előadássorozatának szerkesztett, kibővített anyagát foglalja egybe. A Párkapcsolatok Iskolájában hazánk legismertebb, legkiválóbb szakemberei osztották meg gondolataikat szerelemről és házasságról, féltékenységről és hűtlenségről, alkalmazkodásról, hazugságról, konfliktusokról és szexről. A kérdés, amely a kurzust életre hívta: vajon mi a baj manapság a párkapcsolatokkal? Miért olyan rettenetesen nehéz valódi társra találni? Miként lehetséges, hogy éppen abban a korban, amelyben minden a kommunikációról szól, egyre kevésbé értjük egymást? Hová tart ez a folyamat? Valóban nincs más választásunk, mint hogy újabb és újabb kérészéletű kapcsolatokba meneküljünk, vagy hogy megkeseredett hétköznapok várjanak ránk egy idegenné vált ember oldalán? A könyv tíz neves szerzője úgy véli, dönthetünk másképpen is. Igaz, az általuk javasolt út nagy elszántságot, akaraterőt, szeretetet és rengeteg munkát követel – de járható, és megéri az erőfeszítést. szerzők: Csernus Imre, F. Várkonyi Zsuzsa, Kánya Kata, Lux Elvira, Popper Péter, Sas István, Sz. Mikus Edit, Szendi Gábor, Szőlösy-Csoma Enikő, Vekerdy Tamás
Rövid ismertető
A Játszmák nélkül sorozat második kötete az Eric Berne által alapított tranzakcióanalízis (TA) felhasználását, alkalmazási lehetőségeit mutatja be a szervezetfejlesztés és tanácsadói munka terén. A hazai és külföldi szakemberek által írt tanulmánykötetből képet kapunk arról, hogy az információs társadalom újabb és újabb vívmányai miképpen befolyásolják kapcsolatainkat, életmódunkat, s miképpen válaszolnak erre a családok és a munkahelyek boldogulásában, életminőségének javításában közreműködő segítő szakmák. A TA határain túl tekintve az olvasó bepillantást nyer kiemelkedő jövőkutatások előrejelzéseibe, melyek megjelenítik, milyen jövő érik napjaink forgatagában, mire lenne jó időben felkészülni.
A sorozat hagyományaihoz híven a kötetben helyet kap két olvasókönyv is, amely közérdekű kérdéseket világít meg a TA fogalmak alkalmazásával. Olvashatunk olyan témákról, mint a pénzhez, a meggazdagodáshoz való tipikus viszonyulások, az Y-generáció karrieralakítása, etnikai vagy akár földrajzi eredetű kulturális különbségek, értékek megértése, a devizahitelezés pszichológiai háttere vagy a munkahelyi légkört mérgező játszmák, a gazdaságot átszövő emberi érzelmek természete. Szó esik különböző helyzetű munkavállalók, például felső- és középszintű vezetők vagy a létszámleépítésnek áldozatul esett dolgozók fejlesztő támogatásának lehetőségeiről és módszereiről, és megismerkedhetünk a TA oktatásának egy alternatív módjával, melyet menedzserek, segítők és laikusok körében próbáltak ki.
Bízunk benne, hogy minden olvasó − legyen laikus vagy szakmabeli − talál ebben a kötetben olyan megközelítéseket, amelyek arra késztetik, hogy mélyebben elgondolkodjon azon, hogyan is hozhatók egyre bonyolódó világunkban sikerhez vezető döntések.
Rövid ismertető
A Férfiidők lányregényében kislányként megismert Klára immáron felnőtt nő, aki megküzdött démonaival, szeretettel őrzi pótapja, Aldó emlékét, szakfordítóként dolgozik, és kézben tartja az életét.
Az orvos Zoltán traumatikus válás után harcol fia láthatásáért, eközben az aranyszívű Julis néni gondoskodik róla, akire egyre inkább egyfajta pótnagymamaként tekint.
Miután Klára és Zoltán egy véletlennek köszönhetően megismerkednek, szinte azonnal érzik, hogy az életben egyszer adódó lehetőséget jelent számukra a másik. Klárában azonban győz a hideg racionalitás, és a kettejük közti korkülönbség miatt „visszaadja Zoltán szabadságát” – megfosztva őt a boldogságtól, amiről azt hitte, végre megtalálta.
Hogyan alakul a két, látszólag össze nem illő ember és családjaik sorsa a hetvenes évek Budapestjén? Mekkora bátorság kell, hogy elfogadjuk önmagunk vágyait és gyarlóságait, és hiteles életet élhessünk? Mit adhat egymásnak két ember szerelmesként, barátként, családtagként? Hol rejlik a boldogság kulcsa: a másikban vagy önmagunkban?
Rövid ismertető
Ich weiß nicht, liebe Leserin, lieber Leser, wie alt Sie sind, und was Sie alles bisher erlebt haben. Haben Sie sich dieses Buch zum Lesen ausgewählt, müssen Sie – zumindest seelisch – damit zu tun haben, was die Geschichte des 20. Jahrhunderts an Heimsuchungen für die Menschen Europas mitgebracht hatte. Leiden durch die Hand anderer Menschen wurde den meisten – und wird heute noch vielen – reichlich zuteil. Dieses Buch stellt aber nicht das Leiden selbst dar, sondern die Heilung von den Traumata. Wir Frauen sind ja mehr an Heilung als an Grausamkeiten interessiert. Es ist also eine Frauengeschichte. Ich bin geboren und lebe in einem Land – Ungarn -, wo sowohl Hitler als auch Stalin viele fleißige Vollstrecker gefunden hatten. Die gesellschaftliche Gruppe, der ich zugehöre, erhielt in beiden Zeitperioden ihre schweren Schicksalsprüfungen. Durch dieses Buch möchte ich meinen Lieben ein Denkmal setzen, die mit geradem Rückgrat, ohne sich mit ihren erlittenen Leiden zu brüsten, diesen doppelten Sturm der Geschichte ertragen haben. Sie wollten ihren Kindern nicht Hass, sondern Verständnis und Solidarität beibringen; sie waren imstande, ihre Kinder nach all den Grauen des Holocausts die Liebe zu lehren, da sie aus ihrem früheren Leben über genügend Liebesquellen verfügten. Mein Vater wurde 1944, im Laufe seines Arbeitsdienstes nach Mauthausen verschleppt. Er kehrte heim und verschwand – kaum Vater – in einer schönen Frühlingsnacht 1950 wieder für drei Jahre in einem stalinistischen Arbeitslager. Nie in seinem Leben erzählte er uns etwas über diese Zeiten. Sowohl er als auch meine Mutter wollten vermeiden, dass wir die Menschen hassen, unter denen wir leben. Hier folge ich ihren Intentionen, indem ich nun mit keinem einzigen Wort die Grausamkeiten jener Zeit direkt darstelle. Ich erzähle über das liebevolle Aneinanderklammern während der Zeit der ständigen Angst darüber, also, was ich als Kind in meiner Umgebung erlebt habe.
Rövid ismertető
1948 nyarán Körner Aladár nőgyógyásznál egy kétségbeesett asszony jelenik meg egy hallgatag, fiatal lánnyal. Klára, aki a háború során szüleit és testvéreit is elveszítette, tizenhat éves, kórosan sovány, olyan, mintha nem akarna felnőni. A férfi, aki családjából egyedüliként élte túl a vészkorszakot, hamar felismeri a lány szótlansága és kamaszos dühe mögött azt a magányt és elképesztő szeretetvágyat, amellyel neki is nap mint nap meg kell küzdenie.
Aladár és Klára között rövid idő alatt különleges, mások számára nehezen értelmezhető barátság szövődik. Egy barátság, amely felette áll minden társadalmi normának, és segít, hogy a háború elmondhatatlan szörnyűségei után e két ember újra megtanuljon élni és szeretni. Megmaradhat egy ilyen kapcsolat eredendő tisztaságában, vagy végül maga alá gyűri a történelem?
F. VÁRKONYI ZSUZSA 1948-ban született, az ELTÉ-n szerzett diplomát klinikai pszichológiából. Pszichoterapeutaként, oktatóként és trénerként is dolgozik, számos pszichológiai tárgyú könyv szerzője és fordítója, rendszeresen tart előadásokat, illetve szólal meg szakértőként különböző rádió- és tévéműsorokban. A 2004-ben megjelent Férfiidők lányregénye az első szépirodalmi alkotása. A regény alapján Akik maradtak címmel forgatott filmet nevezte 2019-ben Magyarország az Oscar-díjra.
Rövid ismertető
In postwar Budapest, Aldó, a 42 year-old doctor who survived the concentration camp but lost his wife and children, slowly sinks into despair. One day a new patient arrives, 16- year-old Klára, who has lost her parents and siblings. The doctor soon discovers, behind Klára’s silence and rage, a great love and determination to fight despair. The two become each other’s new family, learning to live and love again after the horrors of the Holocaust. But the irunusual intimacy is threatened by Stalinist purges, revolution, and invasion.
The author says: I wanted to write about the fine side of human beings-what I experienced from family members and others who survived the Holocaust. The hideous side of humans has already been described by many authors and read with gruesome fascination by countless readers. Yet, there are many who want to know more about the fine side of humanity that emerged and even blossomed during these perilous times. I recommend my story to these people.
1948 is a date with many different meanings for people in Hungary. I was simply preoccupied with my own birth while the main characters of this book struggled with their survival. They managed this heavy task in a more decent way than many others did as their earlier lives had provided them with sufficient sources of love for helping heal not only the trauma of 1944 but also the enduring Stalinist terror of the 1950s.
I see the process of „curing” as being based on love. This is the central task of those who survive devastation. And it remains an important task for everyone as life represents daunting challenges. This is in part why I chose curing-as a psychotherapist-for my profession. Curing is also the message of my books on psychology. The present book is, however, different. It’s personal.”
Zsuzsa F. Várkonyi, author and psychotherapist (Hungary)






















