Asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés tréning
Az asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés tréning célja:
Az egynapos tréning során a résztvevők megismerkednek Eric Berne TA (Tranzakció-analízis) modelljével, melynek segítségével jobban felismerhetik a mindennapi konfliktuspartnerekben – rejlő szülő- felnőtt- és gyerek-én mozgatórugóit és azt, hogy mi miatt reagálunk úgy, ahogy egy-egy konfliktusban. A tréning célja továbbá, hogy a résztvevők megismerjék és alkalmazni tudják a Gordon-féle én-üzenet és értő-figyelem kombinációját mindenféle párbeszéd során – bárkivel. Ennek hatására a kapcsolatok javulnak és a konfliktusok száma csökken.
Munkahelyen csapatok és együtt dolgozó kollégák esetében a konfliktuskezelés azért is különösen fontos, mert napi szinten kell egymással együttműködni, segíteni a másikat, érdekeket érvényesíteni, meghallani a másik valódi igényeit és képviselni saját akaratunkat úgy, hogy a másik ne érezze azt, hogy agresszíven próbálunk fellépni ’ellene’. A stakeholder menedzsment, csapaton belüli együttműködés, főnök-beosztott viszony javítása, kollégákkal történő együttműködés mind olyan terület, ahol a tréning során tanult eszköztár remekül hasznosítható a napi munkában.
Tréneri munkám során kiemelten figyelek arra, hogy a tréning gyakorlatorientált legyen, a résztvevők saját, valós problémáikat (melyet bizalmasan kezelünk) hozhassák be a csoportba, és univerzálisan hasznosítható technikákat sajátítsanak el könnyedén, szórakoztató, mégis komoly módon egymásra hangolódva.
Az asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés tréning témái:
- Önértékelés, önbizalom, önérvényesítés
- Tranzakció-analízis és konfliktuskezelés
- Verbális és non-verbális kommunikáció
- Én-üzenet, értő-figyelem használata
- Nemet mondás
- Valós munkahelyi és személyes konfliktusok elemzése
A tréning hatására a résztvevők:
- Felismerik a beszélgetőpartner igényeit és ’rejtett’ üzeneteit (játszmák)
- Képesek lesznek őszintén és hitelesen felfedni saját érdekeiket, és ezeket hatékonyan elfogadtatni a beszélgetőpartnerrel.
- Képesek lesznek úgy nemet mondani, hogy az ne öncélúnak tűnjön
- Konfliktushelyzetben nyugodtnak maradni és érzelmeiket kulturált mederben tartani – és a vitapartner érzelmeit is figyelembe venni.


„A tréner angolja kitűnő és nagyon jól mutatja be a tanulnivalókat!”
„Nagyon élveztem ezt a tréninget. Számos új technikát tanultam a trénernek köszönhetően és a csoportot is nagyon intenzíven be tudta vonni. Hálás köszönet!”
„Szuper munka volt! :)”
„Nagyon tetszettek a gondolatébresztő videók, amik a témákhoz kapcsolódtak. Tetszettek a kártyák is, amiket a tréning kezdetekor használtunk, mert segítettél a kérdéseiddel saját témáimon továbbn / másként gondolkodni.”
„Nagyon jó volt ez az interaktivitás és a személyes példák!”
„Nagyon élveztem a tréninget, köszönöm! :)”