Üzleti és karrier coachként sok ember munkáját ismerem meg, ahogy mesél, beszél jelenlegi helyzetéről. Van, aki váltani szeretne, van aki csak előrelépni… és képbe kerül a LinkedIn profil megfelelő(bb) kialakítása, átírása. Ilyenkor szoktam mondani, hogy egy fejvadásszal ellentétben az én feladatom nem az addigi munkakör és tapasztalat polírozása (és folytatása), hanem megkeresni (és találni!) a hozzám forduló ember valódi erősségeit és azt, amit a múltból összeszedve egy újfajta konstrukcióban képes lenne egy új munkakörben hasznosítani és így hozzáadott értéket kínálni az új cégnél (vagy a régi cégnél új munkakörben). Ezen beszélgetések során szokott néhány alapvető probléma kirajzolódni, hogy mi miatt ’nem mer’ vagy ’nem megy’ adott embernek a továbblépés. Ezeket gyűjtöttem csokorba – hátha segít végiggondolni, hogy saját esetedben mi a helyzet; van-e vele dolgod? Talán már ezek is segítenek, ha elkezdesz rajtuk gondolkodni, és lehet, hogy kedvet kapsz a coachinghoz. Rád bízom.
1) Vezetőnek neveztek ki, de felkészületlennek érzem magam (imposztor szindróma)
Sokan kapnak vezetői szerepre való felkérését, el is fogadják, mégis coachingra már úgy jönnek, hogy bizonytalanok, és félő, hogy előbb-utóbb kiderülnek hiányosságaik. Persze közben objektíven nézve sikeresek…
Érdemes ilyenkor arra gondolni, hogy vezetőként már nem tőled várják el, hogy minden technikai- / admin- / folyamatrészletet Te tudj (még mindig) a legjobban, sokkal inkább azt, hogy észrevedd, mi történik az embereiddel, és kinek mire van szüksége. Ha ezt megérzi a csapatod, akkor vállukra emelve fognak téged tisztelni és szeretni, hiszen látszik, érződik viselkedésedből, hogy őket akarod egyenként, szakmailag felemelni. Ne azt próbáld bizonygatni, hogy Te vagy az ász, a legtuttibb, a legéleslátóbb, a leg…, hanem vállald fel valódi szerepedet és mondd ki és meg, hogy kire milyen felelősséget és feladatkört bízol, aminek mostantól ő a szakértője (magad számára pedig mit tekintesz fő feladatnak). Neki(k) és neked is könnyebb lesz, ő is és Te is felnőtt – felnőtt szerepben tudtok maradni, és csak annyira akarj bármihez érteni, hogy az a mindennapi munkádban elegendő legyen – fókuszálj a lényegre, ami neked vezetőként fontos. A látszat (régi) tennivalók helyett, ami ugye a komfortzónád, találj ki magadnak mást, ami téged motivál és vonz szakmailag.
2) Olyan munkát végzek, ami nincs is benne eredetileg a munkaköri leírásomban (kommunikációs készségek és asszertivitás hiánya)
Ez multiknál és szinte minden más cégnél is nagyon gyakori jelenség. Két oldala van ennek is. Van olyan (ez a ritkább), hogy noha valaki valamire leszerződött munkakörileg a céggel, most már egész mást (is) csinál, de élvezi. Ilyenkor érdemes azért határokat húzni (ld. köv. pont). Sokkal gyakoribb azonban, hogy az ember nem élvezi azt, amit rásóznak azzal a jelszóval, hogy ’ezt is meg kell valakinek csinálni, nincs most más emberünk erre’. Ha ebben a helyzetben vagy, érdemes a felelősséget a főnök felé visszatolni: dolgozom A, B és C projekten, és értem én, hogy szeretnéd (Főni) a D projektet is rám tolni, valamit muszáj lesz depriorizálnunk mert nem szeretnék sem kiégni, sem a magánéletemet feladni a túlórák miatt. Hozd képbe a főnöködet, hogy mit is csinálsz, és az mennyi elágazással és munkaórával jár(t). Ő sem gondolatolvasó, viszont ha nem mondod ki, ami számodra egyértelmű (és én coachként ezeket a ki nem mondott mondatokat nagy számban hallom…), akkor ki és honnan tudná, hogy neked segítség kell?
3) Nem jól menedzselem az időmet (valójában nem tudok nemet mondani)
Sokan gondolják azt és úgy, hogy valami komoly gond van az időgazdálkodásukkal, mert beláthatatlan hosszúságú a To Do lista, és hiába ülnek bent 8h-ig (vagy dolgozik tovább otthon a gyerek lefekvése után), a munka mennyisége nem csökken. Ha ez a helyzet, akkor ritkán derül ki coaching során, hogy valaki a dolgait túl lassan végzi; sokkal inkább egyszerűen mindenre igent mond, ’nem’ helyett. Ha mindenre igent mondasz, azzal a saját értékedet veszed el, hiszen Te mindig mindenre kapható vagy, ez természetes. Aki nemet mond ésszerűen és érthető módon a kérő fél számára (akár időt kérve, akár más embert javasolva a feladatra vagy alternatív megoldást javasolva), azt azért kezdik el egy idő után tisztelni, mert amit viszont bevállal, azzal időben, jól együttműködve, jó minőségben végez és csak utána kezd bele valami újba. Tanulj meg nemet mondani, a világ attól még forogni fog tovább és megszokják a többiek, hogy gondolkodó ember módjára racionális határokat szabsz, hogy ne ússz el.
4) Nem tudom, hogy merre megyek / menjek előre szakmailag (másra bízom sorsom alakulását)
Számos coaching ülésen téma, hogy ’vajon mit mond majd a Line Manager / főnök’ X vagy Y témában, mert egyelőre senki nem mondta, hogy mi az az út, amin most haladok. Egyre több ilyen cég van sajnos, ahol nincs megfelelően átgondolt szakmai előmenetel kijelölve (és kommunikálva) a munkatársaknak, akik jobb híján így pörögnek munkakörükben, azt feltételezve, hogy ha nagyon gyorsan pörgetnek dolgokat, akkor az majd valakinek valahol feltűnik jó értelemben, és előléptetik őt. Hogy hova, mivé, az rejtély (számára, ha megkérdezem), ahogy az is, hogy az átlag csapatvezető ritkán akar lemondani egy jó emberéről, hogy az szárnyaljon egy új munkakörben felfelé, mert akkor ugye ő mint csapatvezető jó ember nélkül marad…amit nem akar (igen, kevés a másokat előrevinni akaró vezető). Szóval: a felelősség a Tiéd. Neked kell kitalálni és kommunikálni, hogy mivé akarsz válni jelenlegi munkaköröd és felelősségeid révén és miben kéred ehhez főnöködtől a segítséget. Ha ezt nem teszed meg, akkor a főnök max. a cég stratégiájának megfelelően (vagy saját önös érdekeinek megfelelően) fog neked munkákat osztani – amit aztán nem mindig élvezel, mert az nem szolgálja legalább 50%-ban a Te érdekeidet is, hanem 100%-ban a cégét csak.
5) Nem merek mások elé kiállni, mert mi van, ha belekérdeznek valamibe, amit nem tudok?! (önbizalom, hiteles kép mutatása, perfekcionizmus terhei)
Gyakori coaching téma és persze van valóságalapja, azonban érdemes úgy gondolni az ilyen helyzetekre, hogy nem az az elvárás, hogy ’on the spot’ képes legyél bármire válaszolni, amit kérdeznek tőled. Sokan élnek egy ilyen kreált belső valóságban, hogy ’csak akkor szabad megszólalni, ha 100%-osan felkészült vagyok és még az sem elég’. Én sokkal inkább azt javaslom, hogy értsd, hogy miről beszélnek annyira, hogy feltedd a megfelelő kérdést a másik számára, és máris a másik embert raktad stresszesebb helyzetbe, hiszen neki kell válaszolni valamire, ami téged foglalkoztad. Ha pedig szakértőként kérdeznek, akkor érdemes – sokkal hitelesebben – azt mondani, hogy ’felírom magamnak ezt a kérdést, és holnapra utánanézek, mert nem akarok hülyeséget mondani’. Ha megteszed és valóban visszatérsz vele adott emberhez, máris elkezd ezért tisztelni: szántál rá időt, betartottad az ígéretedet és segítettél neki – és közben Te is jobban megértettél egy témát.
Van más témád is, amiről beszélnél? Írj vagy hívj itt!